Sztepperek virtuskodnak a rivaldafényben, mint vasalt patákat csattogtató Kossuth-huszárok. Valahonnan, a történelemből csábos Czinka Panna húz most is talpalávalót, föléjük magasodik a nemzeti csúcsértelmiségi, szép kelta-szőke Petőfi Sándor. A Rhytm of the Dance plakátfiguráira mintha csak a székely zászlók anyagából varrtak volna jelmezt: a színazonosság szürreális élmény.

Szabadságszerető népek az írek, ha tudták volna, mi lesz a Postakert és a Kül-Magyar utcák sarkán – mint ahogy nem tudták Szőcs Géza indiánjai sem, hogy mi lesz Segesvárnál –, egy-egy kokárdát magukra tűztek volna, s maradéktalanul belesimulnának az ünneplő gyülekezetbe. Gyermek, felnőtt, öregember sorakozik a sűrűn lobogózott márciusi teológusok nyomában, végig a Bel-Magyar utcán, egyre beljebb. Címlapfotók sorozata készül: bizony, a bocskai-gúnyás fiatalember kezében ott vírít egy román trikolór is!

Lassan haladunk, hogy mindenki lássa, van időm tehát azon mélázni, micsoda csattanós tolerancia-válasz lenne december elsején egy pirosfehérzöld a nemzetállami menetoszlop élén! A forgalom viszonylag vasárnapi, megússzuk a tülkölő sofőröket. Rendőrök szavatolják a közbiztonságot, zsandárok az ünneplők fegyelmét, mi pedig, a kordonon belüliek egy-egy kánonba torzuló Kossuth-nótával szavatoljuk a szólás- és önkifejez(őd)és szabadságát a kívülről bámészkodóknak.

Ha legalább annyian vagyunk, ahányszor  elcsattan a sajtómunkások fényképezőgépe, zsúfolásig telik velünk a Szentmihály! Ökumenikus gondolatok áradnak szét a gótikus templomhajóban, mint ünnepi tömjén. Ötszáz esztendős tolerancia-gyakorlat, igékbe tömörítve: Psalmus Hungaricus, Húsvét előtt, Kis magyar pornográfia. Szabadság rabsága – rabság szabadsága. Tanulságot levonni bármiből szabad.

Boldogasszony-ének, áldás és  invokáció kíséri tovább az ünneplőket a Biasini-ház felé, hogy a Kolozsváron polgárjogot szerzett olasz vívómester temetkezési vállakozásokká silányult szállodáját körbekoszorúzzák. A szállodák az ott megszálló mindenféle népek jogán lehetnének a multikult szimbólumai: Liszt Ferencet, Petőfit, Jókait éppúgy szívesen látták a Biasini szobáiban, mint Barițiut, Bălcescut és Cezar Bolliacot. (Sosem akarom megérteni, miért nem a görög anyától és olasz apától származó negyvennyolcas jó román, Bolliac nevét viseli az egykori Petőfi-utca: neki legalább szándékában állt a magyar-román kiegyezés előmozdítása...)

Megférnek itt egymás mellett a különféle trikolórok és pántlikák, megfér egymás mellett a magyar és a román szó, még ha botló nyelvvel is. Kár, hogy az ünneplő márciust rendszerint a bolondok áprilisa követi...

Szabadság, 2015. március 17.

http://szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/113042