O tempora, o mores!

Ó idők, ó erkölcsök! (Cicero)

Idézet

megoldja sorsod

és ruhád a holnap ne

félj nem sietős

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

Hídemberek és conchiták

 

Építsünk hídakat! – hirdette Bécsből a jubileumi 60. Euroviziós Dalfesztivál, melynek döntőjében Conchita Wurst, a rózsaszín barbie-főnix a szó szoros értelmében a levegőbe röppent. A gigashow házigazdái, Mirjam, Alice és Arabella valamennyien misztikus, mesebeli nők nevét viselik. Viva la Diva! – mondaná Dana International 1998-ból, Birmingham-ből. Kellemes meglepetés: az Osztrák Rádió Szimfonikus Zenekarát az a Pejtsik Péter vezényelte, akinek a Báthory Erzsébet c. musical-operánk kolozsvári ősbemutatójának hangszerelését köszönhetjük.

 


Idén Ausztrália, talán európai gyökerei miatt, versenyzőként is részt vehetett a mezőnyben. Igaz, Dalfesztivált akkor sem rendezhetett volna, ha megnyeri a versenyt, bár az Euroviziónak aligha van lelkesebb Európán kívüli rajongótábora, mint az ausztrál közönség. Idén azonban Kínában is élőben közvetítették a Dalfesztivált, nem lepődnék meg, ha piaci megfontolásból a közeljövőben mandarin nyelven beköszönnének Pekingből. A Wiener Stadthalle-ból közvetített gigashow persze menthetetlenül angolszász seregszemlévé vált: alig hallottunk Bécsből nemzeti nyelven előadott versenyszámokat. A spanyolok, olaszok és franciák kitartottak  – a román Voltaj együttes is vállalta, hogy dicséretes módon részben nemzeti nyelven mutatkozik meg –, Németalföld, Oroszország vagy Skandinávia azonban behódolt a közízlésnek. Aki nem, az nem is jutott a döntőbe: Finnország ismét kemény akkordokkal támadt, még egy Hard Rock Hallelujah-t (Lordie, 2006, Athén) azonban aligha röpítenek a mezőny élére az europop-rajongók.

Patinás múltja, közkedveltsége, páratlan nemzetközi sikere és rekordbevételei ellenére sokan csak legyintenek az Eurovizió hallatán: az ott a flitteres-fátyolos középszer és a gagyi házatája, vonagló műdalokkal és gyakori plágium-gyanúval fűszerezve. Pedig hasonló zsánerű, nem egyszer silányabban szerkesztett és vázlatosabban hangszerelt „mesterművekkel” tele vannak a vájtfülű fanyalgók által látogatott klubok, kocsmák toplistái. Nem látom tehát, miért kellene csuklóból lesajnálni a sablonos és közhelyes dalok versenyében mégiscsak felbukkanó, igényesen komponált és ízlésesen, a showbiz szabályainak megfelelően magas színvonalon „csomagolt” versenyszámokat csak azért, mert ezen a fórumon lanszírozták őket. Ezt a gigaprodukciót világszerte százmilliók követik figyelemmel, a nemzeti döntők pedig az egyes országok legnépszerűbb televíziós műsorai, és bár alig jut szerep a spontaneitásnak, rendszerint több a profizmus egy-egy ilyen előválogatóban, mint a legtöbb X-Factor-, Voice-, Pop Idol-, Got Talent- vagy Star Academy-klón szombat esti kiadásaiban.

Való igaz: ahol bocskoros bábuskák, bugyuta bábfigurák, szörnyeteggé maszkírozott rockerek és szakállas dívák viszik időnként a prímet, ott hajlamosak vagyunk elfelejteni Gigliola Cinquetti-t, Udo Jürgens-t, Johnny Logan-t, Celine Dion-t, ABBA-t, Ofra Haza-t, Patricia Kaas-t, Bonnie Tyler-t vagy éppen Rúzsa Magdit is. Igen, ők mindannyian becsülettel álltak helyt az Eurovizió történetében, többen közülük világslágerekkel söpörve végig a Dalfesztivál színpadán. A gagyi  szerencsére hiányzott idén, a vegyes rendszerű pontozás érezhetően a minőség irányába billentette a mérleget. Az ír versenyzőt, Molly Sterlinget ezzel együtt kár volt kisöpörni a második elődöntőben: a Playing With Numbers klasszisokkal jobb dal, mint a döntős versenyszámok harmada volt. Döntős lehetett viszont a német Anne Sophie Black Smoke c. dalával, mely kis áthangszereléssel Adele repertoárjában is jól mutatna, bár pontot egyet sem szerzett, a Maraaya által előadott szlovén versenyszám, a Here for You pedig Katy Perry bármelyik albumának a becsületére válna. Pop-operás szentimentalizmus is helyt kapott a bécsi döntőben: az Il Volo Grande Amore c. dala úgy bomlott ki, mint egy klasszikus legyező. Still In Love With You c. electro-swingjükkel a brit Electro Velvet előadói évtizedekkel röpítettek vissza az időben, önfeledtebben azonban ők sem táncoltak a színpadon, mint az izraeli Golden Boy-ok Nadav Guedj mögött.

 


Ha nem is a legprofibb kivitelezésű, de talán a legszimpatikusabb videó a dalfesztivál hivatalos honlapján a magyar versenyző, Csemer Boglárka Wars for Nothing című dalához készült videoklip, melynek sajnálatos módon magyar verziója nincs. Az énekesnő eddigi legnagyobb sikerét egy francia nyelvű dallal, a Nouveau Parfume-mel aratta, melynek alapötletét a Franciaországban bébiszitterkedéssel és a francia sanzon-kultúra tanulmányozásával eltöltött egy esztendő adta. Magyarul Parfüm néven hallgatható meg a dal, határozottan igényes dalszöveggel. Eljátszom a gondolattal, vajon hová lanszírozta volna Boggie-t egy ilyen kaliberű dal a tabellán? A negyedik helyre, ahová Bayer Friderikát és Jenei Szilvesztert 1994-ben a Kinek mondjam el vétkeimet, amit Friderika magyarul adott akkor elő, mégis elemi erővel hatott az egyszál gitár-kíséret és a fiatalon csengő, magabiztos énekhang Dublinban? (A minimalizmus és a magabiztosság eme szerencsés találkozásában bízott Csemer Boglárka is Bécsben...) Netán a nyolcadikra, mint Patricia Kaas-t 2009-ben a S'il Fallait Le Faire, amely a francia világsztár Cabaret c. albumának egyik húzószáma lett...? Személy szerint a holland Anouk bravúros modulációkkal komponált Birds c. dalát sem tudom elfelejteni 2013-ból, ez akkor a kilencedik helyre volt elég. Csemer Boglárka Ukrajna ihlette versenyszámának eredeti háttér-képein egy merész, ám őszinte húzással a háborus erőszak legújabb kori világbotrányait számszerüsítették, köztük a palesztin gyermekáldozatokét a Gázai övezet 2014-es lerohanása idejéből. Az Eurovízió azonban ilyen szinten már “nem politizál”, ezt a világháborúk borzalmait megéneklő francia versenyző, Lisa Angell N'oubliez Pas c. dalának wargame-esre sikeredett videoprojekciója is ékesen bizonyítja. Szimbólumok váltották hát a tényeket, így váltott át az üzenet is a döbbenetesből mesésbe, ahogyan egy versenytárs jellemezte a magyar installációt. A Wars for Nothing ezzel a “mesés” erőszak-ellenességével érdemelte ki a 20. helyezést. Ne szégyenkezzünk miatta: mostanság Európának, és benne a magyaroknak ennyire futja. Ez is valami!

 

And the winner is... Måns Zelmerlöw and the Heroes from Sweden! Auf Wiederschaun... vielleicht in Stockholm!

 

Szabadság, 2015. május 26., vezércikk.

http://szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/115046

Vic...tory!

 

David Camreon brit miniszterelnök nagyon tud valamit uniós és nemzeti politikából. A lomha gondolkodásúnak és rossz reakciós képességűnek tartott EU-bürokrácia nem kis bosszúságára megtartotta magának Nagy Britannia miniszterelnöki székét. Kicsit olyan, mint a mesebeli okos lány: lebegteti a brit választók szeme előtt az EU-tagságról szóló 2017-es népszavazás lehetőségét, miközben ő maga egyértelművé teszi, hogy inkább az Unió reformjára törekszik, semmint az attól való függetlenedésre. Ha figyelembe vesszük, mennyire taktikusan és szívósan vezényelte le a jelenkori Európa talán legdemokratikusabb eseményét, a Skócia függetlenségéről szervezett népszavazást, semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy 2017-ben is arcvesztés nélkül, megerősödve kerül majd ki az EU-tagságról szervezendő népszavazásból. Cameron sokkal inkább képes összehangolni a saját választói, tágabb értelemben pedig Nagy Britannia érdekeit a demokratikus politizálás játékszabályaival, mint a komplett brüsszeli mamutokrácia. Pontosan tudja, hogy a “démosz” jelenti a bázist, amelyre támaszkodni lehet, nem pedig a “kratein”, vagyis az uralkodni, jelen esetben az irányítani vágyás, melynek érdekében sokak szerint a tagországok rovására feszegeti saját kereteit Brüsszel. Könnyű persze Cameronnak: a brit parlamentarizmus modellként szolgál az európai demokráciák – köztársaságok vagy monarchiák – számára, semmi mást nem kell tehát tennie, mint komolyan venni e hagyományokat, miszerint a hatalom forrása és birtokosa végső soron a nép, ha pedig annak kedve támad soron kívül is véleményt formálni valamiről, akkor azt a saját maga által is vállalt szabályok szerint bármikor megteheti, s még csak alkotmány sem kell ehhez a politikai kultúrához. Brüsszel a hasonló problémák kapcsán épp a skóciai népszavazással szemben táplált ellenszenvével mutatta meg, mire telik tőle. Tudományos-fantasztikus téma, de képzeljünk csak el egy hasonló kezdeményezést például... Szlovákiában!

 


A skótok is nagyon tudnak valamit: úgy maradtak a brit államközösségben, hogy közben a függetlenség-pártiak röviddel a Skócia függetlenségéről rendezett, bátran állíthatjuk: világszenzációnak számító népszavazás után legalábbis megtízszerezték a képviseletüket, s ezzel együtt érdekérvényesítési képességüket Londonban. (Tanulhatnánk tőlük!) Beszédes adat, hogy a Munkáspárt erősen beágyazott skóciai tagozatának a vezetőjét, amúgy az árnyékkormány külügyminiszter-jelöltjét egy függetlenségpárti, 20 esztendős egyetemista, Mhairi Black győzte le, aki ezzel a teljesítményével lesz a brit parlament alsóházának 1768 óta (- akkor Charles James Fox 19 évesen) legfiatalabb tagja. Saját pártjának, a Skót Nemzeti Pártnak a vezetősége máris bejelentette, hogy Nagy Britannia esetleges kilépésével az EU-ból újra napirendre tűzik a függetlenedést, ez pedig logikusan az EU-tagság fenntartása mellett szavazókat erősíti majd 2017-ben, Cameron tehát nagy mozgástérrel taktikázhat.

 


A Daily Mirror fekete címlappal gyászolta meg egy demokratikus választás eredményeit. Érthetjük ezt úgy is, hogy a szavazás intézménye, vagyis a népszuverenitás kifejezésének legdemokratikusabb és -szabályszerűbb  aktusa csak addik OK, ameddig a mi szájunk íze szerinti eredménnyel kecsegtet. A brit celebek egy része is azt üzeni: nem barátjuk Cameron. Kár, hogy a brit választópolgárok jelenlegi többsége ezt másként gondolja. Lehet, hogy meg kellene végre érteni: nem a celebek bulvárhíreiből, de sokkal inkább a szélesebb néprétegek napi aggodalmaiból tevődik össze az élet? Ezek kezelése egyre inkább kulcskérdés lesz Európában, és ezt David Cameron-nál kevesen tudják ma jobban az identitás-zavarral küszködő kontinensen.