Van a Vatikáni Múzeumok Modern vallásos művészeti gyüjteményének állandó tárlatán egy szuggesztív féldombormű, amely VI. Pál pápa és I. Athenagorász konstantinápolyi pátriárka jeruzsálemi találkozóját örökíti meg. A békecsóknak, amelyet a két egyházatya ezer éves szétfejlődés után először váltott, akkora diplomáciai hordereje volt, hogy képzőművészek egész sora örökítette meg a jeles eseményt. A katolicizmus és az ortodoxia XX. századi közeledése hosszú évszázadok teológiai vitáit írta felül. Athenagorász állítólag azt mondta VI. Pálnak: „Mi nyugodtan haladjunk együtt előre, az összes teológust pedig tegyük egy szigetre, vitatkozzanak ott egymással, mialatt mi előre haladunk az életben!”

Athenagorász és VI. Pál találkozója persze nem előzmények nélküli, váratlan esemény volt, szervesen illeszkedett a modern katolikus világszemlélet fejlődésének, ezzel párhuzamosan pedig a Vatikán XX. századi erőfeszítéseinek idővonalába. Szinte valamennyi „modern pápa” nevéhez köthető valamilyen „elsőség”, szimbolikus gesztus, amelyet egyháztörténeti és diplomáciai szempontból egyaránt értelmezni lehet. A XIX-XX. századok fordulóján uralkodó XIII. Leó (1878-1903) szellemiségének és egyházpolitikáának fő mozgatórugója volt a keresztény élet korszerűvé tétele, bármit is jelentsen ez. Elismerte a keleti rítusok egyenrangúságát az egyházon belül, ezzel párhuzamosan közeledni próbált az ortodoxia fele. Szent XXIII. János (1958-1963), „a világ plébánosa” mindamellett, hogy látnoki módon meghirdette az aggiornamento, vagyis az egyház korszerűsödése jegyében szervezett II. Vatikáni Zsinatot, a vészkorszak idejéből közismert embermentőként egy emblematikus mondatával nyitott a zsidó vallás felé, mondván az őt felkereső amerikai rabbiknak: „Én vagyok József, a ti testvérektek!”

Utóda, VI. Pál (1963-1978), aki nyilvánosan is az ökumenikus mozgalom mellett foglalt állást, már gesztusértékű látogatásokkal jelezte, hogy a római egyház komolyan gondolja a nyitást a keleti „testvéregyházak” felé. Előbb Jeruzsálemben, egy zarándokút alkalmával találkozott a konstantinápolyi pátriárkával, majd a székvárosában, Isztambulban kereste fel, amit a pátriárka római látogatással viszonzott. Ez volt az első alkalom, hogy egy konstantinápolyi pátriárka hivatalosan meglátogatta Róma püspökét. E kapcsolatfelvétel eredménye volt, hogy a II. Vatikáni Zsinat végén egy időben és kölcsönösen visszavonták az 1054-es kiközösítést. VI. Pál pápa volt egyébként az, aki fölvette a kapcsolatot a protestáns egyházakkal, és először fogadta hivatalosan az anglikán egyház főméltóságát, a Canterbury érseket, valamint az egyiptomi kopt pápát. Nevéhez egy döbbenetes gesztus is fűződik: egy szertartás végén, amelyet a Sixtus-kápolnában celebrált, odament a Vatikánban tartózkodó konstantinápolyi ortodox küldöttség vezetőjéhez, leborult előtte, és a metropolita nem kis meglepetésére megcsókolta a lábát.


 

Szent II. János Pál és XVI. Benedek pápaságának idején „rendszeressé” váltak a hasonló találkozók az ökumenikus pátriárkával. Az „utazó pápa”, II. János Pál azonban gesztusok egész sorával lepte meg a világot. Az egyház nevében tett bocsánatkérései, többek között a keresztes háborúk és az inkvizíció borzalmai, illetve az evangelizáció során elkövetett bűnök miatt, rendszerint egy-egy utazással hozhatók összefüggésbe. A zsidók ellen elkövetett bűnökért Jeruzsálemben, a Siratófalnál kért bocsánatot. Ő volt az első a pápák sorában, aki ellátogatott egy római zsinagógába, majd egy mecsetbe damaszkuszi látogatása során, sőt: hivatalos látogatást tett egy ortodox többségű országban, mégpedig Romániában. Igaz, akkor diplomáciai megfontolásból elmaradt a pásztori látogatás az ország katolikus régióiban, ezt pedig keserű szájízzel vette tudomásul a zömében magyar ajkú, főként erdélyi katolikusság.

 


Az 1,2 milliárd hívet számláló római katolikus egyház és a keleti kereszténység legnagyobb, 165 millió hivőt számláló orosz ortodox egyháza közötti kapcsolatfelvétel régóta esedékes már. A lengyel pápa és II. Alekszij moszkvai pátriárka 1997-re tervezett találkozója – ne firtassuk, miért – meghiúsult. Ezután sem neki, sem pedig XVI. Benedeknek nem sikerült a történelmi eseményt tető alá hozni. Ferenc pápának – aki megválasztásakor azzal is történelmet írt, hogy beiktatásán részt vett a konstantinápolyi pátriárka is – úgy néz ki, sikerül „egy asztalhoz ülni” Kirill moszkvai pátriárkával, mégpedig Havanna repterén, ahol Kirill hivatalos látogatáson, Ferenc pedig átutazóban lesz február 12-én. Figyelve az argentin pápa diplomáciai törekvéseit, amelyek sorába 2015-ös kubai látogatása is illeszkedett, logikussá válik egy puha diktatúra nemzetközi repterének a felértékelődése mondjuk a világörökség részét képező pannonhalmi apátsággal szemben, ahová jubileumi megfontolásokból próbálták „leszervezni” a nagy találkozót, és amelyre az ortodox fél nyitottnak is mutatkozott. A magyar államiság milleniumi évében, 2000-ben a katolicizmus és az ortodoxia már „kiegyezett” azzal, hogy az 1083-ban Róma által kanonizált Szent István királyt I. Bartholomeosz ökumenikus pátriárka bejelentésével az ortodox egyház is a szentjeinek sorába emelte, mint első közös szentet az egyházszakadás óta. Szent II. János Pál kétszer látogatott Magyarországra. Ferenc is érvényes meghívással bír, az említett jubileumi törekvések jegyében így azt is mondhatnák: Pannonhalma is megért volna egy misét...

 


Szabadság, 2016. február 9., vezércikk.

http://szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/122047