Úgy döntöttem: idén kihagyom az Eurovíziós Dalfesztivál élő közvetítsét. Van abban egy adag szellemi mazochizmus, ahogy az utóbbi években hosszan tökmagoztam két-három estét a képernyő előtt, ám azért a néhány emlékezetes teljesítményért – és legalább annyi végzetesen bizarr erőlködésért – azt mondom: megérte. Most azonban bokros teendőim lévén fontosabbak, megelőlegeztem magamnak az élvezetet, és a svédországi Malmőben terítékre kerülő Dalfesztivál hivatalos honlapjáról gyönyörködtem végig az idei mezőnyt.
 
Némi közönnyel állapítottam meg, hogy az eddigi trendeknek megfelelően most is, szinte kivétel nélkül angol nyelven adnak elő minden dalt, ami meglehetősen sztereotíp jelenség egy olyan fesztiválon, amely elvileg az európai popkultúra sokszínűségét ünnepli. (Állítólag a magyar versenyző is csupán azért kényszerül magyarul énekelni saját szerzeményét, mert valami banális bakik miatt kicsúsztak az angol verzió nevezési határidejéből.) A szerzemény színvonalától függetlenül éppen ezért üdítő dolog látni-hallani azt a néhány előadót, aki saját anyanyelvén, vagy az általa képviselt ország őshonos nyelveinek valamelyikén viszi a versenydalt a soknyelvű nézőközönség elé. Az angol nyelven való éneklést sokan a siker egyik zálogának tekintik, hiszen a szavazók így állítólag érteni fogják a dalszöveget is – ami az esetek többségében akkora blődségeket és közhelyeket sorakoztat fel, hogy jobb lenne talán meg sem érteni! A siker azonban koránt sincs az angol nyelvbe kódolva. Igaz, az utóbbi tíz alkalomból nyolcszor egy-egy angol nyelvű produkció diadalmaskodott a Dalfesztiválon, az ukrán Ruslana 2004-ben viszont egy kevert – ukrán és angol – nyelvű dallal, a Diky tantsival vitte el a pálmát, Marija Serifovic pedig szerb nyelven szerezte meg hazájának a rendezés jogát. (Molitva, 2007.)

Az idei mezőny talán annyira sem színes, mint az eddigiek. Néhány olyan dalt ajánlok mégis az érdeklődők figyelmébe, amelyek első hallásra nem tűnnek bosszantóan banálisnak vagy éppen elviselhetetlenül tucatszámnak, előadójuk pedig nem föltétlen a sexy-candy-blondy kategóriába tartozik.

A horvát fiúcsapat Mizerjac. polifonikus versenyszáma kicsit a retró Jugoszláviába repít vissza: kellemes a fülnek, és nem tagadja meg a délszláv könnyűzenei hagyományokat. A holland Anouk balladájának a címe Birds, és akár egy izgalmas mesefilm vezérszáma is lehetne.

Anouk annyira nem vette komolyan a promóciót – vagy talán annyira bízik a dal erejében –, hogy egy hétköznapi, nem is hibátlan stúdió-hakni került föl a Dalfesztivál hivatalos honlapjára. (Az énekesnő egy adott ponton bele is krákog a felvételbe.) Ennek ellenére a mezőny egyik legszebb, legigényesebb szerzeményével van dolgunk.

A máltai előadó, Gianluca igazi kis csúnya fiú, akiről Presser megírta, hogy a csúnya fiúnak is van szíve, szíve senkinek nincs ennyire. Nagyon ennivaló, amint egy sétatéri padra fölkuporodva, szűk baráti körben végigvigyorogja Tomorrow, azaz Holnapcímű, egyszál ukulelével fűszerezett versenydalát. A dal pedig egyszerű, vidám és megnyerő, a hatását leginkább a 2009-ben győztes Alexander Rybak Fairytale-jéhez vagy a finn Paradise Oskar 2011-es, kissé Peter Pan-os öko-pop slágeréhez (Da da dam)hasonlítanám leginkább.

Kétségtelenül az egyik legcukibb videoklipet a svájci csapat, a Takasa hozta össze, melyben 3 perc alatt kontinentális úton igyekeznek eljutni az Alpok tövéből Skandináviába. Az egyszál piros bogárhátúba minden belezsúfolódik, ami belefér: egy Malmőbe stoppoló matuzsálem a nála is öregebb nagybőgővel, harsona, gitár és egyéb hangszerek, és persze a csapat további öt tagja – a dalfesztiválon ugyanis egy ország képviseletében maximum hatan lehetnek a színpadon –, akik a You and mec. versenydal ütemeire rajcsúroznak végig az úton, és csak kétszer tartanak szünetet: egyszer a lepukkant autót megtolni, másodszorra meg pisilni.

Az Dalfesztivál idei szenzációja Bonnie Tyler, a „rocknagyi” lehet, aki védjegyének számító rekedtes hangjával már jó párszor meghódította a világot. A hetvenes évek közepén induló walesi énekesnő karrierjét már több, mint 100 millió eladott lemez, toplistás Guinnes-rekord és néhány utolérhetetlen világszám (például a Total eclipse of my heart) fémjelzi, nem mellékesen pedig ő volt az első nyugati világsztár, aki anno koncertezett a Szovjetunióban. Ez jól jöhet a volt szovjet köztársaságok szavazatainál! Most a Believe in mec. dalával kívánja Nagy-Britanniát az Eurovízió élmezőnyébe röpíteni, ám ha ez nem is sikerül, a jelenléte mindenképpen megéri, afelől semmi kétség.

Ebben a mezőnyben a magyar ByAlex Kedvesemc. dalának Zoohacker Remix-változata kifejezetten szerethető, kellemes hangszerelésű versenyszám, amelynek egyszerű, kézenfekvő, de mégsem szokványos szófordulatokból összefércelt szövegéből álmodták meg a dal animációs videoklipjét is. A színes grafittire hajazó verssorok – az előadó nem véletlenül egy filológus hipszter! – erőteljes globál-szimbolikával megrajzolt figurákkal váltakoznak, éppen ezért a klip is teljesen kilóg a mezőnyből. Mielőtt azonban könnyűvérű hazafiságból gyorsan leadná a szavazatát a tisztelt erdélyi rajongó, ajánlok egy gyakorlatot: dúdolja rá a „Gyere velem a Hargitára” kezdetű gigasláger szövegét a Kedvesem dallamára, és viceversa. Nagyon meg fog ám lepődni!

 

Szabadság, 2013. május 14.