O tempora, o mores!

Ó idők, ó erkölcsök! (Cicero)

Idézet

megoldja sorsod

és ruhád a holnap ne

félj nem sietős

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

Berlini boszorkánykonyha

Jelesre vizsgázott köpönyegforgatásból Martin Schulz, a német szociáldemokraták vezéralakja, ezért egy időre távozni kényszerül a berlini politika élvonalából. Virtigli bürokrata alkat, akinek csöppet sem derogál, hogy érettségi nélkül köszönt el a gimnáziumtól, iskolázatlanságát így úton-útfélen az orra alá dörgölik ellenfelei.

Nem is olyan régen, a tavaly szeptemberi szövetségi választás kampányának elején vezető hír volt a német sajtóban, hogy Angela Merkel pártjában, a CDU-ban eldöntötték: nem támadják majd a kancellári székre nagy robajjal bejelentkező Schulzot fiatalkori alkoholizmusa és érettségi bizonyítványának hiánya miatt. Ha mindezek tudatában megtűrték az Európai Parlament elnöki posztján öt éven át, akkor ez övön aluli hadakozás lett volna belpolitikai fronton.

A Németországi Szociáldemokraták Pártjának jó retorikai képességekkel megáldott elnöke azzal hálálta meg az úri gesztust, hogy pikírt módon meghívta Merkel asszonyt egy jövőbeli Schulz-kormányba – alkancellárnak. Merész húzás egy olyan politikus részéről, akinek pártja mélyrepülése miatt eleve nem adtak sok esélyt a kormányalakításra – mondanánk, ha nem tudnánk, hogyan alakultak át azóta a Bundestag erőviszonyai. Németország jelen pillanatban ott tart, hogy a minden korábbinál népesebb szövetségi parlamentben – összesen 709 tagot számlál! – keserves kompromisszumok árán, hosszú hónapok alkudozásaival lehet összegründolni egy életképes kormánytöbbséget. Ilyesmi 70 éve nem fordult elő Németországban, és ez a bizonytalanság értelemszerűen senkinek sem lehet közömbös Európában, még akkor sem, ha továbbra is Angela Merkelnek hívják a német kancellárt.

Martin Schulz egyértelműen azzal a meggyőződéssel köszönt el a brüsszeli bürokráciától, amelynek 23 évig tagja volt, hogy leváltja Merkel asszonyt Németország éléről. Az Európai Bizottság elnöki posztját látványosan elbukta Jean Claude Juncker javára 2014-ben, a karrierjén esett csorbát azonban kiköszörülhette volna azzal, ha az EU vezető hatalmának első emberévé avanzsál, a német kancellári tisztség ugyanis jóval nagyobb világpolitikai mozgásteret biztosít a viselőjének, mint egy EB-elnöké, ráadásul egyéb uniós törekvéseit is könnyebben nyélbe üthette volna, ha az ő kezébe összpontosul a gazdasági zsaroló potenciál. Hogy milyen irányba mutatnak ezek a törekvések, azt pontosan tudják például a Visegrádi Négyek, akik egyik nagy politikai mumusukat látták benne.

A múlt év szeptemberi német szövetségi választások eredménye azonban belekavart ebbe az elképzelésbe. Kiderült: semmi sem úgy igaz a német szociáldemokrácia szárnyalásából, mint ahogyan a grafikonok mutatták, az SPD pedig történelmi vereséget szenvedett, méghozzá úgy, hogy a CDU/CSU pártszövetség pirruszi győzelmével együtt komoly belpolitikai bizonytalanságot eredményezett Németországban.

Hogy a kialakult helyzet mennyire köszönhető a Willkommenskulturba kódolt felelőtlenségnek és Merkel asszony szelfi-propagandájának, arról elég annyit, hogy a berlini menekültpolitika legfőbb német kritikusának, Horst Seehofer volt bajor miniszterelnöknek ma már belügyminiszteri tárcát kínálnak. A nagy ellenfél, Martin Schulz ugyan tavaly szeptemberben még határozottan elzárkózott az újabb koalíciós tárgyalások elől, idén februárban azonban kis híján a külügyminiszteri posztot is megszerezte magának a kialkudott alkancellári tisztség mellé. Beteljesedni látszott a kampányban megfogalmazott jóslata, azzal az árnyalatnyi különbséggel, hogy Merkel asszony kancellár maradhat egy erősen a szociáldemokraták íze szerint alakuló berlini kormányzatban.

A német nyilvánosság azonban mintha nehezebben emésztené meg a köpönyegforgatókat, mint arra számítani lehetett Martin Schulz egyre magabiztosabb megnyilatkozásai nyomán. Az egykori  EP-elnök nagy ügybuzgalmában egy olyan ember tyúkszemére lépett, akivel nem     illett ujjat húzni, ez pedig a legnépszerűbb szociáldemokrata politikus, Sigmar Gabriel. A közeljövőben leköszönő, de    jelenleg még ügyvivő berlini kormány külügyminisztere és alkancellárja saját eddigi teljesítménye okán tart igényt a tisztségeire, amit bizonyára meg is ígértek neki, hiszen sokat sejtető, keserű nyilatkozatban fejtegette, milyen érzés, amikor        házon belüli szószegés szab irányt a       koalíciós alkudozásnak.

Martin Schulz a bukás irányába manőverezte magát azzal, hogy dagadó machiavellizmusa valahogy elsorvasztotta taktikai érzékét, amelynek az Európai Parlamenten belüli szédületes karrierjét köszönhette: Kanossza-járásra emlékeztető nyilatkozattal kénytelen megválni nemcsak a kormányzati ambícióitól, de még a pártelnökségtől is. Ami késik, nem múlik, tartja a közmondás, márpedig a történelmi választási vereséget elkönyvelő SPD tagságában, legalábbis annak fiatal generációjában már tavaly szeptember óta érett a szándék a megbuktatására, ha már nem volt benne annyi elegancia, hogy a fiaskó után átadja helyét egy kevésbé elhasználódott pártkatonának. Schulz nem valami ábrándos honszeretet oltárán áldoz „harag és keserűség nélkül”, egyszerűen alá kell vetnie magát a pártjától érkező ultimátumnak, mégpedig azonnali hatállyal, hiszen a felmérések azt mutatják, hogy a német választópolgárok többsége elutasítja, hogy őt lássa az alkancellári tisztségben.

Az előrehozott választások semmiképp sem jönnének jól az ismét lejtmenetbe kerülő szociáldemokratáknak: egy egészen friss, tegnap közzétett felmérésben az SPD már csak 16 százalékos támogatottságon áll. Ugyanakkor Angela Merkel karrierjének is a végét jelentené, ha nem tenne meg mindent a kármentés érdekében, ő pedig eltökélt abban, hogy keserves kompromisszumok árán, de kitölti negyedik mandátumát, és ezzel történelmet ír. Megvan hozzá az intelligenciája, és megvannak hozzá az eszközei, hogy kiiktasson minden olyan vetélytársat, aki ebben megakadályozhatná.

Játsszunk el a gondolattal, hogy a Martin Schulznak ajánlott pozícióhalmozás a merkeli szalámitaktika része volt, a mohó szociáldemokrata pedig lazán belesétált a csapdába, amelyet a kancellárasszony állított neki. Schulzot egyszer Európára veszélyes politikusnak nevezte a magyar miniszterelnök. A jelek szerint Berlinben is úgy gondolják, hogy veszélyt jelent Németországra, tágabb értelemben tehát Európára is, ha az elvtelenség és a köpönyegforgatás diktálja a feltételeket.

 

Szabadság, 2018. február 17.

http://szabadsag.ro/-/berlini-boszorkanykonyha

 

Ingerküszöbön innen és túl

Kapkodhatta a fejét, aki hétfőn este csúcsidőben a hírcsatornákra kapcsolt: néhány órán belül olyan virtuális golyószórást kapott, hogy a fal adta a másikat. Igaz, Aleppó után az ilyesmi már bagatellnek számít, az ENSZ is csak megfigyel Aleppóban, így hozzászokik a polgár a szakértelemhez, ahogyan a borzalmakat tálalják. Igazából meg sem lepődik már azon, hogy egy karácsonyi vásárba hajtó kamionról olyan modorban is lehet tudósítani, amitől kinyílik ugyan a zsebben a bicska, de elbóbiskol az emberben a józan parasztész. Bizonyára van abban logika, hogy hasonló helyzetben olvasattá lép elő, sikerül-e nyugodtan iszogatni szirénázó mentőkocsik hangzavarában, vagy sem, de ma már minden ízlés dolga és minden olvasat legitim. Azoké is, akik a nyegle hangvételt élvezettel fogyasztják és azok is, akikben ez visszatetszést kelt. Nehéz a két álláspontot összeboronálni. "Nem tudósítani ment oda" - hangzik az ellenérv, csak hát a lazasággal nem vagyok valahogy megbékülve, ami ebből a megjegyzésből következik. De különben csend van, tizenkét halott, félszáz sebesült. Aleppóban ezreket mészároltak le, a civilizált Európának azonban ez sem érte el az ingerküszöbét, elvétve tüntetgettek itt-ott, a "je-suis-charlie" azonban kiveszett a köztudatból. Divathullám volt az is.

 

De térjünk vissza a hétfő estéhez. Alig valamennyivel a berlini kamionos merénylet előtt halt szörnyet kamerák előtt a törökországi orosz nagykövet. Ne firtassuk most, hogy mennyit ér egy diplomata, ha orosz (gusztustalan logika, de fejtegették már többen is), és ne kísérletezzünk a gondolattal, hogy milyen következményekkel jár(hat) kivégezni egy világhatalom nagykövetét puskaporos övezetben, de arra mérget veszek, hogy ez valamilyen kontextusban hivatkozási alap lesz nemsokára. Az merényletről szóló zsigeri híradások videót csatoltak a tudósítások mellé, ahol a nagykövet öszecsuklását is követni lehetett. Később kegyeleti okokból megvágták az anyagot, és ez így volna rendjén. Az azonban már korántsem, ahogyan a berlini tragédia kapcsán az illetékes szóvivők sokáig feltűnően kerülték, hogy merényletről beszéljenek, mintha tizenkét ember halála és félszáz elgázolása kamionnal a véletlen műve volna egy olyan helyen, eseményen és időpontban, ahol és amikor normális esetben semmilyen körülmények között nem lehetne számítani járművekre. Mindeközben Zürichben is lövöldözés volt egy iszlám központ környékén, a brüsszeli karácsonyi vásár megkísértését egy kiskorú "bevetésével" pedig már ad acta is tettük, pedig csak néhány napja történt...

 

Közvetlenül a berlini merényletet követő órában egy barátom grafikonokkal igazolta, hogy az 1970-es években sokkal magasabb volt a merényletek áldozatainak a száma Nyugat-Európában, mint manapság. Igaza van, IRA, Baszkföld, satöbbi, bár nem pontosan értettem, ez miért lenne számunkra megnyugtató. A Vasfüggönyön túl ez volt a "helyzet". Ideát akkoriban még az állami terror volt divatban, ha kellett, egyszerűen holtra verték a felforgatókat, eltűntek, elütötte őket egy autó. Az ilyesmit nem tartalmazzák a statisztikák Nyugat-Európában, ezek megemészthető, megbocsátható történelmi baleseteknek számítanak civilizált európai körökben. A grafikonok azonban árulkodnak egyebekről is, például arról, hogy a 2004-es madridi terrorcselekmények óta mindinkább iszlamista kontextusba kerül a világpolitika hullámveréseivel sodródó Európában az emelkedő tendenciát mutató terrorizmus. Ez van, hozza összefüggésbe bármivel is a lesajnált, egyszerű polgár, aki valószínűleg úgy szeretne kolbászt enni egy berlini karácsonyi vásárban, hogy ne kapjon kamiont a hátába.

 

Barbarossa írja fészbukon: "Kolozsvárról indultunk, Bécsig jöttünk, végig mentek a román és magyar, no meg aztán az osztrák rádióadók. Csupán a Kossuth Rádió említette szűkszavúan, hogy Ankarában lelőttek egy "diplomatát". Kb. ennyi."

 

Szabadság, 2016. december 21.

http://szabadsag.ro/-/ingerkuszobon-innen-es-tul