Néhány napja számon kérte rajtam egy Németországban élő ismerősöm, hogy miért szólok hozzá az ottani történésekhez, amikor nem ott élek? Jócskán elképedtem a kérdés logikáján, hiszen egyrészt jog szerinti európai (választó)polgárként miért is ne tenném, másrészt hogyan is hangzik ez a „belügyekbe való be nem avatkozásra” hajazó, államszocialista típusú érvelés az Európai Uniónak nevezett jogi-politikai-gazdasági konglomerátumban, ahol minden mindennel összefügg, és egy-egy eurobürokrata szeszélye, műveletlensége, csúcspolitikus elszólása, baklövése (- lásd Angela Merkel ellentmondásos nyilatkozatait migráns-ügyben) százmilliók életére van hatással? A kérdés, mint kiderült, inkább költői volt, megbeszéltük azóta, mert a közbeszédnek mégiscsak az egymással való kommunikálás lenne a lényege, még akkor is, ha vannak, akik a saját álláspontjuk tisztázása és képviselete helyett a másikén próbálnak érvelés-mentes fogásokat találni dialógus címén.

 

A röszkei határátkelő ostroma - forrás: Reuters


A kettőnk közti beszélgetés mederbe terelésén sokat „segített”, hogy a szóváltást követő napon a migrációs hullám eredményeként gyakorlatilag zárójelbe kerültek a schengeni vívmányok, ez pedig az ellenőrzés alá vont osztrák-német határ közelében élő ismerősöm életvitelére közvetlen hatást is gyakorolt. Az elméleti síkon kezelt problémákkal nem könnyű gyakorlati szinten, a közvetlen környezetünkben szembenézni. Látjuk, tapasztaljuk, hogyan fordul szembe pantokrátori magasságokban levitáló tegnapi önmagával a válságkezelés napi gyarlóságaiba süppedő kancellár, külügyér, megmondóember, akinek előbb-utóbb felelőssége lesz a szabadidős jótékonykodáson túl a hosszútávú gondolkodásban is. Azon a bizonyos damaszkuszi úton – Uramatyám, Damaszkusz, az emberi civilizáció talán legrégebb óta folyamatosan lakott városa, mint központi szimbólum a közel-keleti káoszban! – meglehetősen gyakoriak a pálfordulások, azzal a különbséggel, hogy a politikailag korrekté markentingelt Paulusokból most önös vagy közösségi érdekből egy időre ismét Saulusok lesznek.

 

A röszkei határátkelő ostroma. Forrás: Reuters


Tanulságos volt az európai politikai elit színeváltozását figyelni. Azokét, akik ugyan eredményesen kilúgozták a közös európai alaptörvényből a zsidó-keresztény értékekre, mint az európai kultúrát és civilizációt meghatározó alapértékekre való hivatkozást, migrációs ügyekben azonban tudtak Ferenc pápánál is katolikusabbak lenni. Persze csak addig, ameddig a bevándorló tíz- és százezrek meg nem jelentek a határaiknál. Ekkor azonban egyetlen nap alatt borult a schengeni dominó, és egycsapásra szalonképessé vált a saját európai vívmányaikra fittyet hányó belső határellenőrzés bevezetése is. Hirtelen fontos lett a korlátlanul vendégszerető Európának saját hatáskörben eldönteni, kit és milyen mennyiségben (kvóta!) válogat majd az alanyi jogon járó szociális „bőség asztalához”. (Merkel kancellár kimondta: nem döntheti el egyetlen bevándorló sem, hol és milyen feltételekkel kíván az EU-ban menekült lenni, és hogy aláveti-e magát a közösség szabályainak, vagy sem. Előbb-utóbb a németeknél is lesznek választások...).

 

A röszkei határátkelő ostroma.

 

Ma már ténykérdés, hogy ebben a végtelenül szomorú történetben a felebaráti szeretet parancsai gyakran ellentmondásba kerülnek a jogszerű magatartással, pedig ennek nem kellene így lennie, ha belátnánk, hogy jogszerűség és alapvető közösségi létformánkat meghatározó szabályok nélkül a szeretet egyházában is előbb-utóbb anarhia lenne, hiszen emberből vagyunk összegyúrva, nem életszentségből. (Hasonlat: az orvosi beavatkozásért józan ember nem rajong, de aláveti magát a jobbulás reményével, és nem fenyegeti az orvost, csak mert szike van a kezében.) Sajnos demokráciákban az illegalitásból nem lehet levezetni sem a tisztességes szándékot, sem a jogkövető magatartás tiszteletét. Azaz: lehet, csak nem erre szerződtünk. Nem tudom, az erőszakba forduló, illegális, leírom még egyszer: erőszakba forduló, illegális határátlépési kísérletek felrázzák-e majd az európai döntéshozókat, egy azonban biztos: az uniós nyugdíjkasszát fenntartani hivatott, magasan képzett békés menekülő imázsa egyre többekben szertefoszlani látszik. S ha már akkora divat lett a kereszténységet ideológiai bunkósbotként forgatni, jó lenne azt is tudatosítani, hogy Jézus az embertársakért vállalt felelősségre szólította fel a híveit, nem pedig a nevükben (érettük? miattuk?) elkövetett felelőtlenségekre. Példabeszédeit és a keresztény bölcsességeket a maguk összefüggéseiben kellene értelmezni, nem pedig, mint Nostradamus jóslatait, az éppen aktuális helyzetünkhöz és nézőpontjainkhoz igazítani. Mert János evangélista olyasmiket is följegyzett, hogy: „...aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló...” (János evangéliuma, 10. fejezet, első vers, Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája). Meg se kíséreljünk ebből messzemenő következtetéseket levonni, hiszen önmagában ez is egy kiragadott gondolat, ami nagy sebességgel terjed a közösségi oldalakon, ám a józan parasztész logikája szerint megfogalmazott jézusi bölcsesség, mely akolról, juhokról és jó pásztorról elmélkedik a szövegkörnyezetében, közérthető és tanulságos ugyanakkor.

 

Élő pajzsként használt kisgyerek a röszkei határállomás ostrománl. Forrás: Mandiner.hu


Ebben a történetben az a legszomorúbb, hogy minden igaz, és annak az ellenkezője is. Egyetlen korrekt hozzáállás marad: tájékozódni minden irányból, úgy kialakítani egy emberséges, a realitások talaján mozgó álláspontot, és ha kell, a mellette való érveléssel javítani a közbeszéd színvonalán. Az igazat is mondani, ne csak a valódit, és fordítva! Csak a vak nem látja, hogy olyasmi zajlik a közvetlen környezetünkben, uniós polgárokként pedig a saját házunk táján, amely mindannyiunkat érzékenyen fog érinteni hamarosan.

 

Szabadság, 2015. szeptember 18., vezércikk.

http://szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/118160