O tempora, o mores!

Ó idők, ó erkölcsök! (Cicero)

Idézet

megoldja sorsod

és ruhád a holnap ne

félj nem sietős

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

A játék.

Az különös. Nem én mondom, de Kosztolányi, sorjázza végig az életművén, hogy mi minden a játék: az összes lim-lom, álom és szerelem, amit egy élet során összehordunk. Te is, meg én is, meg ők is, mi mindannyian. Egy unalmas-izgalmas, értelmes-értelmetlen élet-játék. Azaz: különös. Nincs okom kételkedni benne, hiszen ez egész kosztolányiságának a mozgatórugója: játszani. Történetesen a szavakkal, mondatokkal, rímekkel. A verssel. Meg is kérdezi tőlem, tőled, mindannyiunktól: akarunk-e játszótársa lenni? A válasz – igen vagy nem, tehát a választás – ott van mindannyiunknál. Persze Pilinszkyvel is mondhatnánk: vigasztalást a játék nem szerez, de persze tudjuk: a tűzzel játszik ő, no meg a gondolattal, hogy mindent feléget, amit maga mögött hagyni kényszerül. Megtehetné - és mégsem teszi. Persze, hogy nem, hiszen így is, úgy is csak játék!

Ilyesmik jutnak az eszembe, mióta versjátékot játszunk a fészbukon – és nem először tesszük. Megosztjuk mindenkivel a szolgálatos „kedvenceinket”: éppen azokat, amelyeket a tegnap olvastunk, amelyek akkor és ott az eszünkbe jutnak egy-egy szöveghely kapcsán, ám a verset magát, és ezzel együtt a költőt már úgy kell összeböngésznünk valahonnan a virtuális térből. Jobb esetben egy laza mozdulattal levesszük a legújabb kötetét a polcról, de erre gondolni sem merek, boldogságunk gyorsan pereg, mint a képernyőn a futtában böngészett mondatok.

Aztán megúnjuk szépen, mint minden játékot, amit valaha játszottunk, és amitől akkor és ott mindig egy kicsit boldogabbak lettünk. Nincs ebben semmi rossz, feltéve, hogy mi – te meg én - szeretnénk boldogabbak lenni, nem pedig őket, másokat boldogítani, ha tetszik nekik, ha nem. Miért is lenne hát „kulturális forradalom” a versjáték, ahogyan az némelyek szóhasználatában terjedni látszik? Hiszen csak játék, a kulturális forradalmakról pedig, hagyjuk, van fogalmunk, véleményünk, s amióta közösségi portálokon szerveződnek forradalmak, pláne, mégpedig történelmi léptékben. Maradjon ez csak játék.



Aminthogy ne maradjon – tudom, tanárnő, rosszul indult a mondat, ám én akarnék valamit mondani! -, ne maradjon játék az Ice Bucket Challenge, amelynek a margóján a versekkel játszadozni kezdtünk. Az ugyanis nem játék, csöppet sem az, hanem a jótékonykodásnak, ha tetszik, a közös teherviselésnek, divatos szóhasználattal élve társadalmi felelősségvállalásnak,  szolidaritásnak a vírusmarketing nyelvére lefordított szimbóluma, vagyis ájtatos mém... lenne, ha nem űznének belőle gúnyt! Cél ugyan elérve, augusztus végére már 90 millió dollárt kalapoztak össze Bill Gates és Mark Zuckerberg jegesvödör-akciója óta, ám a végzetes bénulással járó amiotrófias laterálszklerózissal sújtott betegekről továbbra is képtelenek vagyunk tudomást venni, különösen ha nem Stephen Hawkinsnak hívják, hanem csak a közvetlen környezetünkben viselik magukon a halálos ítélet ezen jegyeit. (Valami hasonlóban szenvedett egy közeli családtagom, és szégyellem magam, hogy bizonyos idő után már tehernek éreztem látogatni őt.)

Az ájtatos mém azonban terjed, mint a vírus, és fogadni mernék: a jegesvödörrel akciózók töredékének jut csak eszébe megtoldani a videózást egy kis adománnyal, az e célra nyitott kontókon. Talán mert nem is tehetik. De akkor miért akcióznak? Hiszen már eszükbe sem jut a történet lényege. Mulatságos dolog okostelefeonokkal megörökített eladó lányokat nézegetni, amint a fürdőszoba sarkában, hézagos bikiniben, teljes mellbedobással nyakon öntik magukat egy műanyag lavórban felfogott melegvízzel, amelybe látványosan belepottyantottak néhány jégkockát a mélyhűtőből.

Mulatságos – egy ideig. Amikor azonban az egésznek politikai vonzata lesz – mert kampány idején a templomnak, iskolának és a jegesvödörnek is az lesz – mindez nevetségessé, bosszantóvá, visszataszítóvá válik, a videók és a szereplők minőségétől függően.

Akkor inkább a versjáték, és akik játsszák, sose bánják, ha netán valami mélyértelmiségi érvelés hidegzuhanyával – miszerint senkiből ne zsarolja ki senki, hogy verseket posztolgassanak csak úgy – nyakon öntik őket. Szimpatikusabb őrültség ez, mint a sok egyéb, amivel telepiszkoljuk a virtuális teret. Aki nem akar játszani, ne tegye. Nem “kulturális forradalom”, nem is "kúltúr-nagykövetkedés” a lényeg, hanem egyszerűen a játék öröme. Hogy ideig-óráig olvassuk egymás szolgálatos kedvenceit, költők a megmondhatói, mennyire nem divat ez amúgy manapság. Hátha mégis megmarad némelyek jó szokása játékidőn kívül is!

Most pedig egy iker-vers ajándék gyanánt, a címzettje – nagy versjátékos – tudni fogja, hogy neki szól, hiszen az eredetije tőle származik.

 

Para-sláger a hazáról

 

repültem én

de szárnyszegetten

csapongni kín

és menthetetlen

magadba ránt

 

ha (s)írtam is

csak azt mit éltem

csak annyit ér

amennyit értem

el is vetél

 

kinõtt porond

bohócruhák

mi haszna mondd

hazám hazánk

ha kóc benne a szívünk

 

fellegvár

hová remények

repítenek csak

tünde fények

 

de szárnyszegetten

szédülten révülten

szabadesésben

bozót közé

 

ez itt hazám

és házam is tán

horizont híján

zenit-lenül

 

vagyok magamba

kiskirályfi

mesékbe vissza

s egyre beljebb

kalandozó

lelket foldozó

csil-lag-hor-do-zó

 

 

Szabadság, 2014. szeptember 3.

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/107401

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/107412

Szárnyasoltár

keresztre szántak
hogy te pusztulj váratlan
gyúlt népharagtól
szitokká szikkadt
az ünnepi zsoltár sok
lázas torokból
papjaid kezük
az áldozathoz orvul
tisztára mosták
pilátusodként
golgotára juttat a
bizonytalanság
 

egy bizonyos hol
barrabást remélnek nincs
hozsannás ének
beletörődnek
s veronika vásznán meg
sem ismernének
a pór asszonynép
elaggott s hibbant a sok
sopánkodástól
megalkuvásnyi
részvét se csordul már a
szőlőkapásból

így érkezel föl
egymagad a legpusztább
koponya-dombra
súlyos csöppeket
hogy onnan harmatozz le
ránk cinkosokra
kik mindnyájan ott
marakszunk csodákért hol
keresztre szánnak
harmad hajnalon
árnya sem vetül ránk a
föltámadásnak

 

 

Szabadság, 2013. március 30.